2014. január 29., szerda

A fúvóshangszerek "őskövülete"

HU
Kedves Olvasó!

A mai bejegyzésem középpontjában ismét egy hangszer fog állni. Ez a hangszer a fagott lesz.

A fagott, mint hangszer már a középkor vége óta ismert. Érdekessége, hogy bár ilyen régóta létezik, mégis az évszázadok során szinte semmit sem változott. Az egyetlen lényeges változás a billetyűk számában következett be, ugyanis azok száma 4-ről 22(Buffet, francia), 24-re(Heckel, német) bővült, egy-két klapni került rá, de a "működési elve" ugyanaz.

Fagottra írt műveket ugyan ismerünk a reneszánszból, a barokkból és a klasszikából is, de igazán nagy népszerűsége, véleményem szerint, csak a romantikában lett. A romantika egyébként is az instrumentális muzsika virágkora, hiszen tulajdonképpen erre a korszakra érték el a hangszerek a fejletségük csúcsát (a szimfónikus zenekar hangszerei a romantika óta szinte semmit sem változtak). Ez az a korszak, ahol a rézfúvósok megkapják a ventiljeiket, és a fafúvósok is előtérbe kerülnek, mind mint szólóhangszer, mind mint a szimfónikus zenekar tagjai. Az összes többi hangszerrel együtt, pedig a fagott is előtérbe került, leginkább mint a fafúvósok basszus hangszere (a fagott tulajdonképpen az egyettlen basszus fafúvós, néha megjelenik a szimfónikus zenekarban a basszusklarinét is, de közel sem olyan gyakori, mint a fagott). Napjainkban a fúvósok pedig nemcsak a szimfónikus zenekar nélkülözhetetlen, de a fúvószenekaroknak egyedüli hangszerei, és a fagott itt is a fafúvósok basszusaként igen fontos szereper kap.

A bejegyzés végére pedig jöjjön a már jól megszokott videó. Ezen a videó Carl Maria von Weber F-dúr fagottversenyét Matthias Racz játsza, kisér a Simon Bolivar szimfónikus zenekar.

EN
Dear Reader,

Today, I will focused an instrument. This instrument is bassoon.
The bassoon is a very old instrument, we known bassoon pieces from the end of the Middle Ages. Although, the bassoon is a very old instrument, it has not really changed during the times.
Composers composed music for bassoon in the Renaissance, Baroque and Classical era. But it became popular at the age of Romanticism. The Romanticism was the heyday of the instrumental music, because the instruments got their eventual form (e.g. the brass instruments got their valves).
That’s why the Romantic composers loved the instrumental music.
Nowadays, the bassoon is not only one of the instruments of the symphonic orchestras, but it is a member of the wind bands as the bass of the woodwinds.

In the end of the post, I share Carl Maria von Weber’s Concerto for bassoon in F major. It is performed by Matthias Racz with the Simon Bolivar Orchestra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése